A Palavár-sztori

Az új időszámítás szerint még Covid előtt talált Tibi egy ingatlanhirdetést: egy cuki pincét árultak hatalmas területtel Nagyoroszi külterületén, nevetséges összegért... Átküldte a linket "Nekem, születésnapomra?" kommenttel. Egy év múlva, születésnapján vettük át Palavár kulcsait. 

Aranyos volt a kaluckói pince: vadregényes erdő szélén állt a pici házikó, ahol legalább áram volt, de az állapota miatt rengeteg idő és pénz lett volna lakhatóvá tenni, az odavezető útról nem is beszélve, azt is több száz méteren kellett volna rendbe hozni. Végül letettünk róla, de elkezdtünk keresgélni. Tibi téglaépítésű, alápincézett házikót szeretett volna, amit fával lehet fűteni, és valahol Börzsönyliget környékén bújik meg az erdő mélyén. Én nézegettem azért a nógrádi településeket is, bízva abban, hogy ott talán könnyebben találunk olyat, amit - némi hitel igénybevételével - megengedhetünk magunknak. Úgy fél év múlva ismét Nagyorosziban néztünk meg telkeket, faházakkal, tégla építésű boros pincével. Nekünk elég volna az egyik, de tulaj inkább egyben szerette volna eladni. Még ment a nyüglődés az esetleges megosztással, amikor a szánkba lépett a Covid, és letettünk a projektről.

"Kellett nekem ez az álom"

A korábban eltervezett - és részben befizetett - külföldi nyaralásból persze nem lett semmi, törölték a repülőjáratot, visszamondták a szállást. Ültem, hallgattam az alább hallható - és idézett- dalt (amit a Varázslatos Magyarország fotópályázat népszerűsítésére írtak, mint később megtudtam), és naponta végig néztem a friss ingatlanhirdetéseket. Egy meseház bukkant még fel Perőcsényben, árban jóval az anyagi lehetőségeinken túl. Oda el se mentünk megnézni, de gyorsan gazdára talált, mint azt kénytelenek voltunk szomorúan tudomásul venni.

"Elvesztem, hogy megtaláljalak"

Egy hét Visegrád lett Barcelonából, aztán az is véget ért. Az egyik ingatlanos oldalon öt ingyenes keresést lehetett futtatni, ezekről a kategóriákról kaptam minden reggel összefoglalót. A bibi csak az volt, hogy a település megnevezésén kívül a keresett ingatlan típusát is meg kellett adni, így pl. a "Kismaros - telek" meg a "Kismaros - nyaraló" már két lehetőséget ki is lőtt, annál meg több település van a Börzsöny közelében, hogy ennyivel megelégedtem volna, így végül megyei keresésre állítottam át. Persze, dőltek a Cegléd környéki hirdetések, a szentendreiek csak azért nem, mert beállítottam egy felső árhatárt, amit talán meg tudtunk volna ugrani...

Egy forró, augusztus eleji szombat reggel ott pihent a szokásos hirdetésfigyelős e-mail a fiókomban. Eszembe nem jutott volna kifejezetten Nagymaroson keresni, az nem mi kategóriánk - gondoltam, de mindent megnéztem, így azt is, amelyik "romantikus, erdőszéli környezetben" kínált eladásra örök panorámás faházat. Átpörgettem a képeket, elolvastam még egyszer a szöveget, és otthagytam nyitva az oldalt, hogy Tibi is megnézze, ha felébred annyira, hogy megtalálja a szemüvegét.

Reakciója: semmi.

Pontosabban: "Nincs ennyi pénzünk, salsa szószt terveztünk főzni ma, írd össze légy szíves, mit hozzak a diszkontból!"

Aha. A diszkontból. Salsa-szószhoz. Meg a "herótós, hervatag, búbánatos, kócbatekert, pomponos maci-f@szt! - ahogy a kollégám napi szinten, akár reggeli  kávé előtt elereszti.

Tényleg érdemes több, mint fél évig  minden hirdetést megnézni egy ilyen reakcióért...

Hát Tiborunk elvonult a diszkontba, megvette a hozzávalókat, majd itthon ismét ez a hirdetés várta a képernyőn...

Én nem voltam cuki. Az az igazi "nem-szólok-hozzád-mer'-ennyire-vak-nem-lehetsz" című kussolás ment, amit persze észrevett, és valamiért rögtön tudta az okot is... Megkérdezte: "Felhívjam?" Válasz: "Ha megtennéd..." A következő fotó két óra múlva készült:

"Itt van a világ a talpam alatt" 

Megnéztük, hazavonatoztunk, az ingatlanossal annyiban maradtunk, hogy alszunk rá egyet... Ebéd utáni szuszikát követően mutattuk meg Tibi anyukájának a képeket. Annyit mondott, hogy ezt el fogják vinni. Mi is tudtuk, hogy óránként ment valaki megnézni... Telefonáltunk egy párat, hogy biztos meglegyen a hiányzó összeg, aztán szóltunk, hogy akkor vinnénk a foglalót.

Baráti segítséggel három hét alatt lezajlott az egész, Tibi születésnapján átvettük a kulcsokat. 

"Otthon hagytam minden gondomat"

A Palavár elnevezés Tibitől származik, már egyikünk se emlékszik, mikor született pontosan, de valamikor az átvétel környékén. Úgy voltunk vele, hogy majd átnevezzük, ha lesz jobb ötletünk. Nem lett, és már semmiképp nem neveznénk át.

Az első hetek-hónapok az ismerkedésről szóltak. Eleinte még fent aludtunk, a várra néző szobában, vonattal jártunk fel és cipeltünk mindent magunkkal, amire csak szükségünk lehetett. Közben felfedeztük a közvetlen környezetünket, válogattuk az örökségül hagyott cuccokat...

Októbertől december végéig otthon ápoltam Anyukámat, sajnos Ő már nem láthatta élőben Palavárat... A Covid-hisztéria miatt december végéig karanténban kellett lennem, így január 1-én tértem vissza újra, és akkor indult az igazi kaland. Eleinte a téli hideg miatt reggel mentünk, este hazatértünk, aztán január végén megtört a jég: fennaludtunk. Azóta minden hétvégénket ott töltjük, sőt nyáron onnan  járunk dolgozni is. Rövid idő alatt megtapasztaltuk, hogy pusztán az állomástól felsétálva nem csak egy két és fél kilométeres utat teszünk meg, hanem egy másik lelkiállapotba kerülünk. A hétköznapi bosszúságok, gondok jelentőségüket vesztik, az időhöz való viszonyunk átalakul, és teljesen más ritmust veszünk fel, mint odalent. A körülmények miatt itt minden lassabban megy, egy egyszerű mosogatás is másfél óra folyóvíz hiányában, a főzést meg kell tervezni, mert nincs sarki kisbolt, ha valamit otthon felejtünk, az másfél óra sétával pótolható - ha egyáltalán...

És mégis minden fenttöltött napon elmondjuk mind a ketten, hogy "De jó itt!"

"Amit innen hazaviszek csak egy pillanat"

Mióta "Gödön lakunk, de Palaváron élünk" több ezer fotó, timelapse video, vadkamerás felvétel született, számtalan napkeltét, teliholdat, szivárványt láttunk, hallottunk mindenféle madarat, párját kereső rókát, vaddisznócsörtetést, szarvas motoszkálást - mégsem unjuk. Közelebb kerültünk az erdőhöz és lakóihoz, saját szemünkkel látjuk a Nap éves útját, tapasztaljuk az évszakok változását, hallgatjuk a csendet, és gyönyörködünk a tájban. 

Ez az oldal azért született meg, mert Palavár megérdemli, hogy a legemlékezetesebb pillanatokat ilyen formában is megőrizzük, és megosszuk azokkal, akik részesei voltak, vagy csak kíváncsiak a mi fél-nomád életünkre... 

... azt tényleg csak utóiratnak jegyzem meg, hogy Palavárról látni lehet a klip forgatási helyszínét... Biztos véletlen... ;-)